Lükő Gábor életútja

 

 

 

Lükő Gábor (1909–2001)

Lükő Gábor a magyar népi társadalom és a Kárpát-medence népeinek elkötelezett kutatója, az összehasonlító néprajz, a folklorisztika és a magyar jelképtudomány úttörője 1909. november 4-én született Komáromban és 2001. április 21-én hunyt el Budapesten.Lükő GáborMár a harmincas években nagyon jelentős eredményeket mutatott fel moldvai kutatásai eredményeivel, amelyek még nagyobbrészt a Gusti-féle szociológiai iskola iránymutatásai alapján születtek. A harmincas évek végén és a negyvenes évek elején megjelenő munkái már a Karácsony Sándortól megismert társaslélektani módszertan elmélyült ismeretéről tanúskodnak. (A magyar lélek formái). A század közepén Lükő Gábor már korának legfelkészültebb néprajz és folklórkutatói közé tartozott. A nyelvészetben, népzenekutatásban, régészetben és más segédtudományokban való jártassága tehette képessé arra, hogy egymaga komplex kultúrakutatást folytasson. Az összehasonlító folklórtudomány atyamestere a kultúra szellemi egységét vallotta egész életében. A magyar jelképrendszer értelmezéséhez a népi kultúra kereszténység előtti szimbólumrendszerét és annak keleti gyökereit is feltárta. A finnugor és török népek művészetének, világképének, nyelvfilozófiájának tanulmányozásával, interetnikus kölcsönhatásaik felkutatásával egy sajátos keleti formanyelv és filozófia alapvető jellegzetességeit mutatta ki. Lükő Gábor a honfoglaló magyarság ősműveltségét is egy tágabb keleti, urál-altaji műveltség részeként vizsgálta, és a magyar kultúra e keleti elemeit, a népköltészeti szimbólumok és a díszítőmotívumok továbbélését, átalakulását – fejlődését – kimutatta a 19. századi paraszti kultúra megnyilvánulásaiban is. A népzenekutatás és a népzenegyűjtés területén Bartók és Kodály eredményeit mélyítette tovább, különösen figyelemreméltóak a pentaton hangrendszerre irányuló vizsgálatai. Miután a kommunista rendszer ideológiailag veszélyesnek tartotta és narodniknak minősítette mesterét, Karácsony Sándort és közvetve intézete munkatársait is, így 1950-ben Lükő Gábor is „B” listára került és nem maradhatott tovább a Debreceni Egyetemen. Megkezdődött több évtizedes múzeumi „száműzetése” távol az ifjúságtól és az oktatástól.
Életműve, mely a magyar társadalomtudomány és kultúrakutatás felbecsülhetetlen értéke mind a mai napig csak szűk körben ismeretes, mert 1950-től haláláig nagyobbrészt a tudományos közélettől távol – többnyire mellőzve – alkotott, és írásainak, tanulmányainak jelentős része kéziratban maradt, illetve nem teljes terjedelemben jelent meg.

 

Gyermekévei

Komáromban született 1909-ben, ahonnan rövidesen Trencsénbe vezetett a család útja, apját ugyanis, aki vízmérnök volt, kinevezték a Komáromi Magyar Királyi Kultúrmérnöki Hivatal Vágszabályozási Kirendeltsége főmérnökévé. Elemi iskoláit is ott végezte, de az első világháború után apját kiutasították Csehszlovákiából, így családja előbb Gyulára, majd 1925-ben Budapestre költözött. Tanulmányait a Tavaszmező utcai Zrínyi Miklós Gimnáziumban folytatta, ahol Karácsony Sándor osztályába került, s itt lett Bóka László padtársa. Életre szóló meghatározó élménye volt megismerkedése Karácsony Sándorral, kedves Sándor bátyjával, a kiemelkedő magyar pedagógussal és filozófussal, aki középiskoláitól kezdve a legnagyobb hatással volt rá. Személyes kapcsolatuk Karácsony haláláig (1952) nagyon szoros maradt, Lükő Gábor minden körülmények között hű maradt mesteréhez.

 

Egyetemi évek és romániai tanulmányútja

Gimnáziumi évei után, 1928-tól a budapesti bölcsészkaron folytatta tanulmányait. Legjelentősebb mesterei közé tartozott Fettich Nándor régész, Gombocz Zoltán nyelvész, Györffy István néprajzkutató, Horváth János irodalomtörténész, Kodály Zoltán zeneszerző és népzenekutató, Melich János nyelvész, Domanovszky Sándor történész, hogy csak néhányat említsünk a még hosszú névsorból. A korszak legkitűnőbb kutatóitól és tanáregyéniségeitől rendkívül sokoldalú képzést kapott.
Még egyetemista volt, amikor 1931-ben Romániába utazott és a Bukaresti Egyetemen folytatott tanulmányokat. Indíttatásáról így emlékezett meg: „Azon nem gondolkoztam egy percig sem, hová menjek. Ady és Bartók hatására már Erdély és a román nép felé fordult az érdeklődésem. Annál is inkább, mert az iskola és a közfelfogás azt hirdette akkoriban, hogy tőlünk keletre már nincs semmi nevezetes, majdhogynem itt a világ vége. Ady mondta ki először, hogy magunkban félemberek, félnemzet vagyunk; hogy örömünk és bánatunk közös a szomszédainkkal.”[1] Constantin Brăiloiu népzenekutató, a Román Zeneszerzők Társaságának elnöke támogatta a fiatal magyar ösztöndíjast, aki rendszeresen látogatta a társaság előadásait. Lükő Gábor bekapcsolódott Dimitrie Gusti szociológus falukutató szemináriumának munkájába is. Itt ismerkedett meg és kötött barátságot többek között Henri H. Stahllal és Harry Braunerrel is.
Romániai gyűjtőúton (Drăgus, 1932. május 9.)

Balról: Constantin Brăiloiu, Henry H. Stahl, Harry Brauner és Lükő Gábor. (Fotó: Henry H. Stahl.)

--------------------------------------------------------------------------------

[1] „Egy másik Magyarország nevében”. Lükő Gábor válaszol Sümegi György kérdéseire. Forrás (Kecskemét) XX (1988). 1. 15.

 

A moldvai magyaroknál

Kezdetben Gusti szeminaristáival közösen havasalföldi falvakat tanulmányoztak, majd Lükő önállósította magát, s Brăiloiu és Gusti javaslatára, Györffy és Kodály támogatásával a moldvai magyarok közé indult, akik között hét hónapot töltött különböző moldvai településeken (1932–33).
A moldvai magyarokról szóló munkájában már megjelent a szintézisre törekvés igénye és több tudományág kutatásmódszertanának együttes használata (nyelvészet, történettudomány, zenetudomány, néprajz). Moldvai tanulmányútjának eredményeként született több tanulmánya és A moldvai csángók I. A csángók kapcsolatai az erdélyi magyarsággal (Budapest, 1936.) című kötete is. Lükő kutatásairól a történész Mikecs László így vallott 1941-ben befejezett Csángók című kötetében: ”L[ükő] munkái a legnagyobb jelentőségűek a Kárpátokon kívüli magyarok kérdésében. Kutatásai, megállapításai helyesek, senki nem szólt ellenük.”[2] Monográfiája, amelyben a fogalmi tisztázás és a moldvai falvak településtörténete mellett a Szamos-völgyi magyarság kulturális hatását is sikerült kimutatnia, máig a Moldva-kutatás alapműve maradt.

--------------------------------------------------------------------------------

[2] Mikecs László: Csángók. Budapest, 1989.2 395. (1. kiad.: é.n. [1941])

 

Társaslélektan

Lükő Gábor 1936 decemberében tett doktori szigorlatot a budapesti Pázmány Péter tudományegyetemen (főtárgy: etnográfia, melléktárgyak: Kelet-Európa története és román nyelv). 1937-ben a Debreceni Egyetemen Karácsony Sándor előadásait hallgatta, aki akkoriban dolgozta ki A magyar nyelvtan társas-lélektani alapon (Exodus, Budapest, 1938) című művének módszertanát.
Több magyar társadalomtudósra, többek között Gombocz Zoltánra és Karácsony Sándorra is nagyon jelentős hatással volt Wilhelm Wundt néplélektani munkássága.[3] Nem egyszerű átvételről volt azonban szó, hanem kritikai recepcióról és az elmélet alkotó módon történő felhasználásáról. „A néplélektan – amely magyarul társaslélektan néven honosodott meg Gombocz Zoltán nyomán – föladata közelebbről, szemben az egyéni lélektannal, azoknak a lelki folyamatoknak vizsgálata, amelyek az ember társas élet fejlődésének és általános értékű közös szellemi termékek keletkezésének alapjául szolgálnak.”[4]

--------------------------------------------------------------------------------

[3] Wilhelm Wundt Elemente der Völkerpsychologie. Grundlinien einer psychologischen Entwicklungsgeschichte der Menschheit. Alfred Kröner Verlag. Lipcse, 1912.
[4] Gombocz Zoltán Nyelvtörténet és lélektan. Wundt néplélektanának ismertetése. (Nyelvészeti füzetek 7.) Budapest. 1903. 4.

 

A magyar lélek formái

Lükő tudományos módszertana a Gusti-féle monografikus szociológia után a társaslélektanban teljesedett ki. Ez már érezhető A magyar lélek formái (Exodus, Budapest, 1942) című úttörő munkáján, amely mind a mai napig alapműve a magyar népköltészetben és népművészetben megjelenő jelképek értelmezésének. Ebben a munkájában a magyar néplélek különböző folklóralkotásokban való megnyilvánulásai már a keleti, urál-altaji népek kulturális örökségével összefüggésben jelentek meg, összehasonlító anyagon mutatva be a rokonságot és a kölcsönhatásokat.
Karácsony Sándor így méltatta tanítványa talán mind a mai napig legnagyobb hatású munkáját: „Nagyjelentőségű eredménye munkájának a magyar nép szimbólumrendszerének felfedezése. A népköltészet és népi képzőművészet szimbólumai azonosak, az építészet és a zene azonban külön világ. L[ükő] aprólékos gonddal dolgozza fel mindezeket, megállapítva törvényszerűségeiket. Legismertebb volt közülük a régi magyar népi zene. A pentaton hangközök szabályosságának és a parlando-rubato társaslélektani hátterének felkutatása azonban egészen L[ükő] érdeme. Ezen a területen elődei nem voltak. Teljesen ismeretlen területet hódított meg a néplélektan számára a népi építőművészet feldolgozásával is. A népköltészet szimbólumait sem ismerte eddig a szakirodalom, s amennyiben foglalkozott vele, egyoldalúan sexualis erotikát látott benne. L[ükő] érdeme, hogy csaknem kimerítő teljességében összegyűjtötte a népköltészet jelképeit, kimutatta egyetemes jelentésüket, s ennek társaslelki gyökereit is meglelte a mitoszok erotikájában. A népművészet jelképeit azonosnak találta a népköltészetével, s azzal együtt tárgyalta. Ábrázolásmódját viszont külön fejezetben fogta vallatóra, s megállapította, hogy a perspektivikus térszemlélet hiánya, az aránytalanság és az aszimetria jellemzik. Külön érdeme L[ükő]nek az összehasonlító módszer állandó alkalmazása.”[5]

--------------------------------------------------------------------------------

[5] Karácsony Sándor Magyar demokrácia. Exodus. Budapest, 1945. 106–107.

 

Társaslélektani Intézet és a Magyar-Román Társaság

Lükő Gábor 1937-től a debreceni Déri Múzeum muzeológusa, majd 1943-tól a Karácsony Sándor által szervezett „Társaslélektani Intézet” munkatársa volt.
A Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karán 1945-ben nevezték ki magántanárrá „A neveléstudomány folklorisztikus alapjai” című tárgykörből. 1945 és 1949 között a következő előadásokat tartotta: Az anyanyelvi nevelés és a magyar népnyelv (1945/46), Zenei anyanyelvünk (1946/47), Az irodalmi nevelés folklorisztikus alapjai (1947/48), A folklore szerepe a szláv nyelvek iskolai tanításában, A magyar népdalok tanításának problémája az egyetemes zenei nevelés megalapozása szempontjából, Képzőművészeti nevelésünk alapvetése a magyar folklór elemeinek tudatosításával (1948/49), Fejlődéslélektan (1948/49). A Társaslélektani Intézet célja a magyarság és a kelet-európai népek hagyományos kultúrájának tanulmányozása volt. Távolabbi céljai között szerepelt, hogy a népi kultúra elmélyült és sok szempontú tanulmányozása során megismert társaslélektani sajátságok alapján elősegítse a nép korszerű művelődését.
A Debreceni Magyar-Román Társaság megalakulásában (1946. április) Lükő Gábornak meghatározó szerepe volt.[6] A társaság elnöke Karácsony Sándor, alelnöke Kondor Imre, ügyvezető alelnöke Lükő Gábor, főtitkára pedig Kovács Ferenc volt. A társaság a magyar-román kulturális kapcsolatok elmélyítését tűzte ki célul, elsősorban a román folklór és irodalom magyar nyelvű és a magyar irodalom román nyelvű népszerűsítése útján. A társaság Keleti Kapu néven önálló folyóiratot is indított céljai megvalósítására, amelyet Lükő Gábor szerkesztett, s emellett kétnyelvű könyvsorozat kiadását is tervbe vették. A sorozatnak sajnos csak egy, román népballadákat tartalmazó kötete jelent meg (A Nap lakodalma). Lükő Gábor válogatta a balladákat, a nyersfordításokat is ő készítette Komjáthy István számára és a kötethez kísérő tanulmányt is írt.
A negyvenes évek végének magyarországi politikai fordulata azonban a Debreceni Magyar-Román Társaság működését is ellehetetlenítette, mert vezető tisztségviselőit nemkívánatos személyeknek minősítette. Karácsony Sándort a kommunista rendszer, a pártvezetés javaslata alapján 1950-ben kényszer­nyugdíjazta veszélyes „narodnik, misztikus és szektáns” nézetei miatt, s talán nem utolsósorban azért, mert az „ifjúságra nagy befolyással bírt”. Ugyanekkor javasolták Kondor Imre menesztését is.[7] Ez meghatározta Lükő Gábor pályájának további alakulását is: a Társaslélektani Intézet megszűnése után a nyugdíjba vonulásáig eltelt két évtized alatt nem kapott többé egyetemi katedrát.
Az 1948-as politikai fordulat után a népi kultúra tényeinek magasabb rendű szellemi jelentést tulajdonító szimbólumkutatás „polgári”, „irracionális”, „misztikus” stb. irányzatnak minősült egész Kelet‑Európában. Magyarországon jelentős tudósok életpályája tört derékba (például a Karácsony Sándor körül kialakult „társaslélektani” szellemi kör kutatói, köztük Lükő Gábor), sokan csak az íróasztal fiókja számára dolgozhattak (Bálint Sándor, Székely László), és több nagy előd szellemi öröksége nem volt áthagyományozható.[8]

--------------------------------------------------------------------------------

[6] A társaság működésére és eredményeire lásd Tüskés Tibor „A Keleti Kapu és ami mögötte volt.” Korunk 1978. 8. 657–661.
[7] Országos Levéltár MDP iratok. 276. f. 54/83. Titkársági iratok.
[8] Tánczos Vilmos: Az archetipális mítoszelmélet – avagy a népi kultúra elfelejtett szimbolikus nyelvéről. In: Tűzcsiholó. Írások a 90 éves Lükő Gábor tiszteletére. (Szerk.: Pozsgai Péter.) Budapest, 1999. 582.

 

Múzeumról múzeumra

Lükő Gábor 1950-től 1958-ig a gyulai Erkel Ferenc Múzeum igazgatója volt. Gyulai múzeumi munkássága mellett kiemelkedő teljesítménye volt még a gyulai vár feltárása és történeti korszakainak rekonstrukciója.
Az 1956-os magyar forradalom ideje alatt Lükő hitet tett és kiállt a forradalom vívmányai mellett. A Gyulai Hírlapban december 13-án megjelent „Őrizzük meg tisztán a forradalmunkat” című írásában az erőszakmentességre szólította fel a forradalomban részvevőket és Gandhit állította például. „Gandhi volt az indus szabadságmozgalom vezére, aki arra tanította népét, hogy először önmagán uralkodjon, csak úgy lesz méltó a szabadságra. Nekünk magyaroknak is meg kell mutatnunk, hogy méltók vagyunk rá. Az egész világ szeme rajtunk. Csodálattal nézik a mi fegyvertelen harcunkat és reménykednek győzelmünkben.” Lükő Gábort a forradalom eltiprása után börtönbe zárták, majd hamarosan Gyuláról is távozni kényszerült.
1958-tól a bajai Türr István Múzeum munkatársa, majd 1965-től kiskunfélegyházi Kiskun Múzeum igazgatója, ahonnan 1970-ben kérte nyugdíjazását. 1983-ban jelent meg A Kiskunság régi képfaragó és képmetsző művészete című kötete, a magyar gyakorlati szemiotika és szimbólumkutatás kiemelkedő alapműve.
Lükő Gábor kései írásai az 1990-es évektől a Gyökereink füzetek sorozatában jelentek meg (Kádár György és Kemény Gyula gondozásában). Életműkiadása első négy kötete a Táton Kiadó gondozásában jelent meg: A magyar lélek formái (3. jav. kiadás); A moldvai csángók. A csángók kapcsolatai az erdélyi magyarsággal (2. jav. és bővített kiadás); Zenei anyanyelvünk. Válogatott zenei tanulmányok (1. kiadás); Hímfi és a szarvas. Finnugor mítoszok és magyar emlékeik (1. kiadás).

***

Hosszú alkotói munkássága rendkívül sokrétű, kiemelkedő tudományos teljesítmény. Lükő Gábor már első munkáiban is több tudományág együttes alkalmazására törekedett kutatásaiban. Mai szakkifejezéssel élve, interdiszciplináris kutatásokat folytatott már hat-hét évtizeddel ezelőtt, amikor még senki nem használta ezt a kifejezést, és a tudományágak képviselői ritkán voltak nyitottak a társtudományok eredményeire.
A lükői szintézis felöleli a keleti népek és a magyarság, valamint a Kárpát-medence népcsoportjai kulturális kölcsönhatásának mélyreható, sok szempontú összehasonlító történeti vizsgálatát (nyelv, népzene, díszítőművészet, szöveg- és zenefolklór). Külön figyelmet szentelt a különböző finnugor és török népek népművészeti és népzenei megnyilvánulásai történeti rétegződésének és területi változataiknak kutatására. Hatásukat a magyar nép nyelvi, zenei és képi szimbólumrendszerére e tágabb „keleti” összefüggésrendszerben próbálta megragadni és az egyes „kulturális rétegeket” elkülöníteni.
Lükő Gábor szerint a kultúra nem szakítható szét apró darabokra: az egyes szaktudományok képviselői csak úgy tudják saját diszciplínájuk korlátait átlépni, ha megismerkednek – legalább részben – a társtudományok eredményeivel is. Az „egészről” is képet kell nyernünk, ha kulturális örökségünk fenntartó és megújító közösségeihez közelebb szeretnénk kerülni, s a kultúrateremtő és kultúraátadó embert jobban meg szeretnénk ismerni. Ezért nem híve a tudomány feldarabolásának, a szaktudományok határ nélküli specializációjának, mert ezáltal gyakran éppen azok az összefüggések maradnak láthatatlanok, amelyek csak a kultúra egészének szintetikus és összehasonlító tanulmányozásával tárhatók fel.
Munkásságának eredményei, tanítása és szemlélete megszívlelendők a jelen és a jövő társadalom- és kultúrakutatói számára is.

 

 

1%

Kérjük támogassa adója 1%-ával
a Lükő Gábor Alapítvány célkitűzéseit!

ADÓSZÁMUNK:

18191341-1-42

Készítette: Parola Kft.